Behajózás 2026

Behajózás 2026 – FIN

 

A Behajózás mindig különleges hét számunkra. Nem csak azért, mert ez az első közös túra tavasszal, hanem mert ilyenkor újra találkozunk régi ismerősökkel, barátokkal és minden évben érkeznek olyanok is, akik először csatlakoznak hozzánk.

Az első estét Stomorskán töltöttük, szépen befoglaltuk az szinte az egész a partfalat. A második napon az időjárás is megmutatta a tavaszi arcát. Erős szél és hullámzás érkezett, így Milnáig hajóztunk csak tovább. Ez kifejezetten jót tett az Amon Re hölgy csapatának:)! A harmadik napon Stari Grad felé vettük az irányt, ahol a szokásos helyünkön, a Kod Barba Luke étteremben költöttük el a szuper közös vacsorát.

Az estét különösen emlékezetessé tette, hogy éppen egy helyi ünnepség zajlott a városban. A főtéren és az utcákon felvonulás, ünnepi zene és ének fogadott minket, így egy váratlanul különleges hangulatú este kerekedett belőle.

Hazafelé még Nečujamban is megálltunk egy ebédre, a bátrak pedig egy kis csobbanásra. Néhány hajó összekötött, ahogy ilyenkor szokás, és még egyszer együtt élveztük a tavaszi tengert, mielőtt visszatértünk Kaštelába.

Az idei év egyik újdonsága volt, hogy először vett részt a túrán a Candor saját katamaránja is. Tágas, kényelmes és gyors hajó, kifejezetten szuper közösségi térnek bizonyult a “garázsajtóval” nyitható cocpit-szalonjával. Bár sokan (mi is) továbbra is az egytestűek vitorlázási élményére esküsznek, a katamarán is gyorsan megtalálta a maga rajongóit.

Szintén újdonságként minden hajóra került egy eldobható filmes fényképezőgép is. A képeket már szétküldtük és idén is levetítjük majd a karácsonyi képnézegetésen.

És hogy mi történt a hajókon?

Beszélgetések, nevetések, társasozás, tánc, közös főzések, finom vacsorák, csípős paprikák, pálinkák és borok. Na meg sok minden, amiről mindenki saját maga kell, hogy beszámoljon! A Candor család idén a katamaránon hajózott együtt, de a jó hangulat nem egy hajóhoz kötődött. Mindenhol jelen volt.

Minden évben nagyon várjuk a Behajózást, és idén is emlékeztetett minket arra, miért szeretjük ennyire.

Köszönjük mindenkinek, aki velünk indította a 2026-os szezont.

Találkozunk a vízen.