Vitorlás tréningek

Kedves Vitorlázó és Vitorlázni Vágyó Barátaink!

Ismét meghirdetjük a tengeri manőver tréningünket.

Erre a tréningre várjuk azokat, akik már vitorláztak párszor, de mélyíteni szeretnék a gyakorlati tudásukat és azokat is, akik most kezdik ezt a sportot. Az oktatás felkészít az önálló hajóbérlésre is.

Kedves Vitorlázó Barátaink!

Az őszi tréning után ismét meghirdetjük a haladó manőver tréningünket gyakorlott oktatónkkal.

Erre a tréningre várjuk azokat, akik már sokat vitorláztak, a kikötői manőverekben már gyakorlottak, mélyíteni szeretnék a gyakorlati tudásukat és megtanulni extrém helyzetek kezelését is.

Immár évek óta foglalkozunk hajóvezetői vizsgák szervezésével, felkészítésével és lebonyolításával. Kezdőktől haladókig mindenkit várunk a tréningeken.

Az alap manőver-tréninget azoknak indítjuk, akik ritkán, keveset hajóznak, régen voltak tengeren, és egy esetleges nyári túra előtt szeretnék felfrissíteni az ismereteiket. Szintén hasznát veszik azok a hajósok, akik más hajózási területen szereztek tapasztalatot, hisz tudjuk: minden régiónak megvannak a sajátosságai.

Érdekel a katamarán bérlés? Frissítenéd már meglévő tudásod? Nem vagy biztos a manőverekben? Idén is meghirdetjük tavaszi négynapos intenzív katamarán tréningünket!

Tanfolyamunkat elsősorban azok számára ajánljuk, akik már rendelkeznek megfelelő tapasztalattal a vitorlázásban, de a többtestű hajózást csak most kezdik, vagy csak szeretnék korábbi ismereteiket frissíteni, bővíteni. 

B kategórás adriai hajóvezetői tanfolyam

ICC nemzetközi belvízi és tengeri hajóvezetői tanfolyam

C kategóriás nemzetközi hajóvezetői tanfolyam

YACHT MASTER A hajóvezetői tanfolyam

Közösen szervezünk tréninget Méder Áronnal, aki 2012 óta tart vitorlásoktatásokat az Adrián egyhetes gyakorló / tanfolyam vitorlástúrák keretében (horvát B tengeri vizsgával). A program szombattól szombatig tart és általában 250-350 tmf-et vitorlázunk le (1-2 éjszakai vitorlázással, min. 8 óra). Az Ocean Sailing alapítása után ez lett az egyik legnépszerűbb gyakorló tengeri vitorlástúra, ezért érdemes időben jelentkezni a tanfolyamainkra!

Az Ocean Sailing SE-el közösen szervezünk Adria átkelés képzést. Három oktatóval és három vitorlással zajlik az egyhetes adriai tanfolyam / gyakorló vitorlástúránk ezen a programunkon. A tanfolyamon három csoport lesz, és néha váltogatják a hajókat (és az oktatókat), ahogy a körülmények engedik. Az egyik vitorláson Méder Áron,  a másik két vitorláson Bukta Tibor (Higi) és Aranyosi Zsolt az oktató. A szállás szokás szerint a hajókon lesz. Ennek a tanfolyamtípusnak az az előnye, hogy három nagyon jó oktatótól is lehet tanulni, akik természetesen kicsit máshogy magyaráznak, és kicsit más a szemléletük is. 

2024 őszén az Ocean Sailing SE-el szervezünk “Átkelés az Adrián” egyhetes gyakorló offshore mérföldgyűjtő vitorlástúránkat (évente 3-4 alkalommal vannak hasonló túráink). Az Ocean Sailing 2015 óta szervezi Adria átkelését, ami Horvátországból (Brac sziget) indul át Olaszországba (kedvelt kikötők: Bari, Bisceglie, Trani, Manfredonia, Vieste, Pescara, Ancona), majd vissza. Ez az adriai ‘offshore’ mérföldgyűjtő gyakorló vitorlástúránk inkább tapasztaltabb vitorlázók számára ajánlott! Általában 300-350 tmf-et vitorlázunk ilyenkor hat nap alatt, plusz két éjszakai vitorlázásunk is van.