Booking Manager Summit 2022
Idén a Candor család három tagja látogatott el a Zágrábban rendezett expóra. Késő esti érkezésünk után korán feküdtünk, hogy másnap bírjuk az előadások iramát.
A reggeli megnyitó után szétszéledt a csapat három fele, mindenki a hozzá legtesthezillőbb előadásokat szemelte ki magának. David Tarvintól a hivatásos humor promótertől a munkahelyen alkalmazott humorról és annak jó hatásairól hallhattunk. Az előadás közben számtalanszor töltötte be a termet hangos nevetés, valamint gyakran bevonta a közönségét a beszéd közben.
Nem sokkal később egyel komolyabb témáról hallottunk előadásokat. A Google hirdetésekről szóló Miroslav Varga előadása meglepően könnyen emészthető volt, sok vicces példával és annál is több hasznos tanáccsal. Az ezzel összefüggő következő előadás viszont az előző ellenkezője volt. Tényekkel és megannyi adattal mesélte el mondandóját Zorin Radovancevic (aki Miroslavval közösen alapított cégében dolgozik) a Google Analyticsről.
Semmi kívánni valót nem hagyott maga után az első nap fogyasztott ebéd, őszintén még tudtunk volna maradni.
Teli hassal ebéd után Hannah Goldbergtől tanultunk új dolgokat, a közösségi média használatáról. Sok saját történettel és egy nagyon jó előadással zárta Hannah a napot, miután már csak egy beszélgetős panel maradt hátra más charter cégekkel.
Végül este eljött a várva várt nyitó esemény. A Booking Manager 20-ik születésnapját méltó módon ünnepeltük meg élő zenével, horvát sonkákkal és kenyérrel, valamint mértéktelen jó hangulattal.
Közben a jelenlévő candorosok egy tagja meghívást nyert 5 előadótól, hogy egy privát vacsora keretében ismerkedjenek és beszélgessenek.
A második napon egy kiadós reggeli után a szakmában jól ismert Frank Honan tartott előadást a yacht-charterben jelenlévő ISO standardról. Az előadásból megtudhattuk, hogy a Candornál bizony a nemzetközi standard a minimum!
A nap folyamán részt vettünk egy Booking Manager szemináriumon is, ahol az új kiadás funkcióit mutatták be, majd személyesen is beszélgettünk két munkatársukkal. Sok kérdést és kérést átbeszéltünk, a segítőkész MMK-sokkal.
Az újabban csodás ebéd után az üzleti kommunikációról és érzelmi intelligenciáról tanultunk, Jay Johnson csodás és interaktív előadásában.
Az utolsó esti beszélgetős panel előtt még meghallgattuk Daniel Disney előadását a közösségi médián való értékesítésről és jelenlétről.
Ez alkalommal már nem charter cégek, hanem ügynökségek vettek részt a beszélgetős panelen, egy izgalmasabb másfél óra érdekében.
Végül későn, fárdtan, viszont annál tájékozottabban indultunk el hazafelé, otthagyva a környékbeli sajt- és borkóstolót.
Köszönjük szépen Booking Manager, jövőre találkozunk!